Ahogy fejlődnek a különféle kozmetikai beavatkozások, mint a tartóssmink-készítés, vagy a tartós szőrtelenítés, és a kezeléseknél használt anyagok, annál nagyobb a veszélye, hogy valami nem úgy sikerül, ahogyan azt a vendég elképzelte.
Nagyanyáink, dédanyáink kozmetikai szereinek legtöbbje még ,,házi" kivitelezésű volt. Ismerték a nyers tej bőrfrissítő tulajdonságait, készítettek pakolást tojássárgájából és élesztőből, barnították a bőrüket reszelt sárgarépa levével, szeplőik és májfoltjaik halványításához pedig előszeretettel használták a citrom levét.
Negyven-ötven évvel ezelőtt még nagy becsben tartott kozmetikai szernek számított a kakaóvajból vagy a méhpempőből készült arckrém, amit általában a patikában vagy a drogériában recept alapján állítottak össze. Az elmúlt évtizedekben hatalmas változáson ment át a szépségápolás: nagyipari méretűvé vált, a készítményekben megjelentek a legújabb kémiai, biokémiai, biológiai kutatások eredményei.
A különféle szépséghibák korrigálásában, illetve a szépség ápolására hivatott beavatkozásokban, a modern technika átvette a főszerepet. Ma már a kozmetikai szalonokban is megszokott a gyógyászatban alkalmazott ultrahang- és lézertechnika használata, egyes eljárásokkal - például a sminktetoválással - kiválhatóvá vált néhány plasztikai sebészeti eljárás: tartós sminkkel ,,átrajzolható" a száj körvonala, a szemöldök íve, hossza, a szemhéj kontúrja, s bizonyos készítményekkel és beavatkozásokkal késleltethető a bőr öregedése is.

Minél bonyolultabb a szépségápolási technika, minél hatékonyabb a kozmetikai kezelés során használt termék, annál nagyobb felkészültséget feltételez a kozmetikusok részéről ezek alkalmazása, hiszen a hibás beavatkozások, kezelések következményei maradandóak lehetnek, a ,,végeredmény" pedig nehezen korrigálható.
Egyes szakemberek szerint, éppen a ,,visszavonhatatlan" kozmetikai beavatkozások mindennapossá válása miatt, a kozmetikusszakmának fel kell készülnie az esetleges szakmai hibákra, s ezek lehetséges következményeire, a kozmetikai műhibaperekre.
Ezért is nagyon fontos, hogy meghatározzák az ún. kompetenciahatárokat, melyek átlépésével nőhet a hibás - esetleg a vendég pszichés, egészségügyi károsodásával járó - beavatkozások kockázata. Azt, hogy mi az orvosi műhiba, az egészségügyi törvény pontosan kimondja, a kozmetikai műhibára vonatkozóan azonban nincs ilyen törvényi meghatározás.
Egy esetleges kártérítési perben - jelenleg - a károsultak is, jogi képviselőik is, a bíróság is, csak az egészségügyi törvény orvosi műhibákra vonatkozó fejezeteire, illetve a Polgári Törvénykönyv kártérítési felelősséget meghatározó passzusaira hagyatkozhatnak.
Folytatjuk!
Dátum: 2012.02.10. 09:00
Forrás: egeszsegtukor.hu/T. Puskás Ildikó