belgyógyász
Iskolák: József Attila gimnázium, Budapesti Orvostudományi Egyetem ált. orvosi kar.
1974-ben belgyógyász szakvizsgát tett
1975-től a Bp. XI. ker. körzeti orvosaként dolgozik. Ezen időtől sportorvos a Vasasnál és a Magyar Röplabda Szövetségnél a női válogatott mellett is. Ugyancsak a MUOSZ orvosa.
Felesége - aki 372 -szeres válogatott röplabdázó - 1984-ben profi szerződést kap, Franciaországba költöznek, ahol 1989-ig dolgozik.
1989-ben hazatér és folytatja orvosi munkásságát.
1990 októberében a XI. ker. polgármesterévé választják egészen 1994 novemberéig.
1993-1995 között, mint a Magyar Röplabda Szövetség Elnöke tevékenykedik.
1995-2003 között a Westelnél dolgozik majd,
2004-től az OEP-nél felülvizsgáló főorvosként tevékenykedik.
Feleség 1990-től Franciaország után Svájcban folytatja profi röplabdázó pályafutását, majd nemzetközi edzői diplomával edző és testnevelő tanárként dolgozik, ahonnan a svájci állampolgárság megszerzése után 2009 tavaszán végleg hazatér.
Nyelv: francia tárgyalási,angol, német társalgási szint

Ne fogadjunk el gyógyszert a szomszéd nénitől!
Csak az a biztonságos, ha az orvosunktól fogadunk el gyógyszert, tanácsot egyaránt
A mozgás fontossága
Mindegy, hogy kerékpár, torna vagy edzőterem csak mozogjunk
Akkor kellene nyugdíjba menni amikor akarunk?
A nyugdíjba vonulás után a legtöbben visszamegyünk dolgozni
Az antennák káros hatása
Az antennák, bázisállomások a tévhitekkel ellentétben nem károsak
A felülvizsgáló szakorvoslás
A felülvizsgáló szakorvos az, aki kiszűri az idokolatlanul betegállományban lévőket
A felülvizsgáló szakorvos teendői
A felülvizsgáló szakorvos dolga, hogy ellenőrizze a táppénzeket
Ha fiatal, ha idős. Sportoljon!
A sportot nem lehet elég korán kezdeni, de időskorban sem lehet abbahagyni